2013. június 10., hétfő

A rendőrség oszlatta föl a bejelentett Trianon elleni demonstrációt Londonban

No, nem kell rögtön örülni az origo és a népszabi olvasóinak, nem könnygázzal oszlattak, hanem az előzetesen, írásban tudomásul vett demonstrációnkat a helyszínen avval az indokkal szüntették be, hogy előző este fölül lett bírálva... 

Immár Londonba is elérnek a sötét erők kezei, és mindent elkövetnek, hogy a fasiszta, antiszemita magyarok (mert mi más lehet egy magyar?) ne hallathassák hangjukat.

2013. június 8., szombat

Trianon elleni tiltakozás Londonban

Szokásunkhoz híven idén is megrendezzük tiltakozó akciónkat az 1920-as trianoni diktátum ellen. 

Még ha liberális megmondóemberek erre is szólítanak föl, nem hunyhatunk szemet, afölött, hogy egy bennünket belekényszerített, nekünk idegen háború elvesztése miatt bennünket büntessenek a legjobban, szétszaggatva, elrabolva országunkat, hegyeinket, vasútjainkat, folyóinkat, bányáinkat, mezőinket, földjeinket, és idegen hatalom alá kényszerítsék magyarok millióit, kiknek őseik kemény munkával művelték meg és tették otthonná azt. Nem nyugodhatunk bele abba, hogy őseink földjét románnak, szlováknak, szerbnek, ukránnak hazudják. Nem nyugodhatunk bele, hogy Bartókot románnak, Kosztolányit szerbnek, Mikszáthot, Hadik Andrást, Skultéty Lászlót szlováknak hazudják. Nem nyugodhatunk bele, hogy a Felvidéken és Délvidéken fényes nappal vernek magyarokat nyelvük miatt, hogy Erdélyben mindenki mocskolhatja a magyarokat, hogy Kárpátalját szándékosan hagyják a rothadás szélén, és nem nyugodhatunk bele, hogy Magyarország kormánya és külügyminisztere hivatalosan mondjon le jogtalanul elrabolt földjeinkről, és bűntudattal, cinkosul hajbókoljon a megszállók kormánya előtt. Nem nyugszunk bele abba sem, hogy a magyarba mindenki belerúghat, hazugságokat okádjon az európai sajtó, lábbal tiporjanak el a sportdiplomáciában, és az egész világ mint bűnös nemzetre tekintsen ránk. 

2013. június 7., péntek

14 év bujkálás után fogták el Angliában a legkörözöttebb magyar gyilkost


Sikerült hazaszállítani azt a legkeresettebb magyar bűnözőt, akit még márciusban fogtak el az angok rendőrök. Hamvas Gábor különös kegyetlenséggel, előre ktervelten kínozta és gyilkolta meg üzlettársát, akinek milliókkal tartozott. 14 éve élt és dolgozott álnéven Angliában.

2013. június 2., vasárnap

Döntőben a magyar árnyjáték a Britain's Got Talentben!

Bejutott Britain's Got Talent vetélkedősorozat jövő heti döntőjébe a szombati utolsó elődöntőn a magyar Attraction látványszínház, amely jó ideje a londoni fogadóirodák és a brit sajtó favoritja az egész idei mezőnyön belül.

Az ITV kereskedelmi televízió élőben sugárzott, másfél órás szombat esti utolsó válogatóján kilenc előadó, illetve együttes indult a jövő szombati döntő még kiadó két helyéért, és a mezőnyből a magyar társulat kapta a legtöbb nézői szavazatot.

2013. május 28., kedd

Újabb magyar produkció hódít a Briatin's Got Talentben

Már két magyar csapat is lenyűgözte a Britain’s Got Talent legendásan szőrösszívű zsűrijét: az Attraction után most a Freelusion Táncegyüttes mutatkozott be a brit tehetségkutatóban, és jutott tovább egyenesen a legjobb 45 közé.

BL-döntő 47 milliós páholyból - a helyszínről jelentjük

A kulisszák mögött  - a BL-döntő, ahogy sohasem láthatod

Londonban élő olvasónk a Wembleyben dolgozik, az ő segítségével bepillanthatunk a Bajnokok Ligája döntőjének színfalai mögé.

2013. május 24., péntek

"Incidens" egy Manchesterbe tartó pakisztáni repülőgépen

Manchesteri célállomása helyett a terrorgyanús légi-közlekedési események kezelésére kijelölt londoni Stansted repülőtéren szállt le pénteken, katonai gépek kíséretében a pakisztáni nemzeti légitársaság egyik repülőgépe.

A leszállás után a gépet váró rendőrök két utast polgári repülőgép biztonságának veszélyeztetése gyanújával őrizetbe vettek.

A BBC hivatalosan meg nem erősített péntek délutáni értesülése szerint a két gyanúsított előzőleg azt állította, hogy fegyver vagy robbanószerkezet van náluk. A BBC idézte a gép egyik utasát, aki egy pakisztáni televíziónak telefonon elmondta: a fenyegetések azután hangzottak el, hogy az utasok egy csoportján belül heves vita robbant ki.

David Cameron kertjébe is bemehetünk hétvégén!

Kétszáz érdekes parkba, köztük a brit miniszterelnök rezidenciájának kertjébe is bekukkanthatnak az Open Gardens Squares hétvége résztvevői. 

Az Open Garden Squares Weekend egy olyan kétnapos londoni esemény, amikor különböző magán- és közösségi kertek, parkok megnyitják kapuikat a látogatók előtt. A paletta igazán széles, van itt történelmi magánpark, modern tetőterasz, börtönkert vagy éppen közös veteményes.

2013. május 23., csütörtök

Tavaszi magyar mulatság bográcsozással

A St Albansi magyar étterem idén tavasszal is megrendezi tavaszköszöntő mulatságát, karaokéval, bográcsozással és jó hangulattal fűszerezve. Mindenkit szeretettel várnak!

Erőss Zsolt emlékére

KANCSENDZÖNGA

Azt mondtad, hogy ez az élet.

Feküdtél egy fakózöldre festett kórházi szobában, a jobb lábadat térdből amputálták, és nevettél. Én meg ott álltam az ágyad szélénél, igazi földhöz ragadt nyárspolgárként, akinek a szentendrei Kőhegy megmászása is űrutazással ér fel. Csodáltalak és irigyeltelek. Téged, a térdből amputált embert. Volt benned valami földön túli lelkesedés, valami megmagyarázhatatlan erő, amely hiányzik az átlagemberekből. A Magas-Tátrában szenvedtél balesetet, az orvosok azt kérdezték tőled: akarsz-e még hegyet mászni, és te bólogattál, s azt mondtad, vágják le a lábad, mert akkor a művégtaggal még felmehetsz a világ tetejére is. Sántán, bicebócán már nem. S hallgattalak a kórházi ágyon, ahol te már az újabb csúcsok megmászásáról beszéltél. Hihetetlen volt, hogy ott, ágyban, párnák közt is ezen járt az eszed. Hogy Isten közelségét kerested, hogy a legmagasabb csúcsokra vágytál, hogy nem volt intő jel számodra mindaz, ami a Magas-Tátrában történt.

Pedig alighanem üzenet volt.

Horror: nyílt utcán mészárolt le két muzulmán egy katonát Dél-Londonban

Borzalmas jelenetnek voltak tanúi tegnap délután a járókelők Dél-Londonban: Woolwich egyik forgalmas útján két fekete muzulmán férfi késekkel és bárdokkal lemészárolt és lefejezett egy szolgálaton kívüli brit katonát.

A gyilkosság után a holttestet az úttestre vonszolták, majd eszement módon, fegyvereikkel hadonászva arra kényszerítették a járókelőket, hogy fényképeket készítsenek róluk.  

A két férfi késekkel, hentesbárddal és bozótvágóval kaszabolta és marcangolta szét a férfi holttestét, járókelők tucatjai szeme láttára, Allahu Akbar kiáltások közepette.

Szenzáció! Színes filmfelvétel került elő Londonról, 1927-ből!

Egészen páratlan filmfelvétel került elő a brit fővárosról. Az ötperces kisfilm 1927-ben készült – színesben. Most olyat láthat az olvasó, amit eddig még soha: hogy nézett ki London több mint 85 évvel ezelőtt.

Páratlan magyar siker

Ritka sikert ért el egy 19 éves budapesti fiatalember: a világ legrangosabb zeneszerzőversenyén bejutott a döntőbe.

Magyar kutya lett a világ legszebb kutyája

Ha nem is magyar fajta, de Jimmy, egy magyar bobtail nyerte el a világ legszebb kutyája címet a budapesti kutya-világkiállításon, amelyre hetven országból 18 ezer kutyát neveztek be.

2013. május 19., vasárnap

Izrael-ellenes tüntetés Londonban

Az alábbi képek szombaton készültek dél tájban Londonban, a Parlament és a Westminster apátság közötti területen. Az angol fiatalok többsége tisztába van az ott történtekkel, és támogatja Palesztinát, elítéli Izrael jogtalan, emberiesség ellenes, elnyomó politikáját.

2013. május 18., szombat

LEGO-ból építette föl a St Pancras pontos mását - június 4-éig Te is megnézheted!


18 hónap alatt, 150 000 LEGO építőelemből készítette el a londoni St Pancras nemzetközi vasútállomás impozáns épületének pontos mását egy angol férfi. A nem mindennapi alkotás június 4-éig megtekinthető Európa legnagyobb könyvesboltjában, a Piccadilllyn található Waterstone's-ban.

2013. május 17., péntek

A viktoriánus korban okosabbak voltak a britek

A viktoriánus korban okosabbak voltak a britek – állítják brit tudósok. Számításaik szerint az általános intelligenciahányados a szigetországban 1880 óta 14 ponttal csökkent. Nem csoda, hiszen a britek feje annyira tele van tömve a sok maszlaggal, telekommunikációs technikával, szórakozással, közösségi oldalakkal, hogy már olvasásra, egészséges kapcsolatokra, önművelésre is csak keveseknek van ideje, és főként igénye.

Van-e élet az olaj után? (videóval)

Mindannyiunkat foglalkoztat a gondolat, s nem árt eljátszadozni vele: mi lesz velünk az olaj elfogyta után? Mert a Föld olajkészlete véges, de ami még ennél is aggasztóbb: az édesvízkészlet is fogyóban van. El tudnánk képzelni egy világot víz nélkül? Kocsik, gépek nélkül? Mi lesz az elektromossággal? Mi lesz ha nem tudunk egyikről a másik kontinensre repülni, utazni, rokonokat  látogatni, kórházba menni? Hogyan fogunk táplálkozni? 

2013. május 16., csütörtök

Újabb őrület: 16 muzulmánt sérthet, ezért betiltották az angol zászlót - helyette a buzik zászlaja lenghet

A lakosság megdöbbenésére egy magát baloldalinak mondó, munkapárti angol politikus betiltatta városában az angol zászlót, mivel az sértheti a helyben lakó 16 muzulmán lakost, és egyébként is, a "szélsőjobb" és a futballhuligánok lengetik azt, ezért szerinte azt legalább húsz évre el is kellene felejteni. A megfelelő napokon a buzik zászlaja és az Egyesült királyság zászlaja lenghet a kisvárosban. Az intézkedés a muzulmán vezetők szerint is értelmetlen és túlzott. Ismerős a helyzet egy másik európai országból? Egy országból, ahol nemsokára csak a kocsikerék és a kék-fehér zászló lenghet, a kék alapon sárga csillagossal egyetemben. Ennek az országnak már sikerült bemocskolni legősibb zászlaját.

2013. április 24., szerda

Baktériumokból állították elő a jövő üzemanyagát brit tudósok

Bár még csak kezdeti laboratóriumi fázisban van a módszer kidolgozása, brit tudósoknak sikerült baktériumokkal bioüzemanyagot előállítaniuk. Az újonnan kifejlesztett tüzelőanyagot a motorok átalakítása nélkül lehet majd használni.

Nehogy véletlen nekünk is tavasz legyen: hétvégén újra hidegfront, eső, fagy...

Szokatlanul meleg van jelenleg Nagy-Britanniában, de a hétvégére komoly lehűlést várnak a szakemberek. Bárcsak tévednének...

Magyar kézműves-bringa a bristoli vásár sztárja

A mindössze három emberből álló Merényi Bicycles manufaktúra egyedi igényekre szabja kerékpárjait, melyek egytől egyig kézzel készülnek, a futószalagos gyártást messze elkerülve. Ezekből a drótszamarakból mutattak be Merényiék a bristoli Bespoked kézműves kerékpár-vásáron.

A katyni áldozatokra emlékezünk vasárnap

A tavalyihoz hasonlóan idén is részt veszünk az Egyesült Királyságban élő lengyel hazafias szervezetek által szervezett megemlékezésen, melyen az 1940-ben meggyilkolt 22-29000 lengyel tiszt emléke előtt hajtanak fejet. A megemlékezés a Gunnersbury temetőben lesz most vasárnap (143 Gunnersbury Ave, Acton, London W3 8LE). Mi, magyarok 13 órakor gyülekezünk Acton Town tube stationnél.

Megerőszakolta és kirabolta fiatal áldozatát a Leeds United fekete focistája

A vád szerint megerőszakolt egy ittas nőt a Leeds United ificsapatának egyik játékosa, sőt még fel is vette a mobiltelefonjára az erőszakot. Simon Lenighan (18) a leedsi Etap Hotelben támadt rá a védtelen nőre egy másik férfival, Nathan Campbell-el (23) együtt, akivel aznap este találkozott egy bárban.

Lebukott, mégsem került rács mögé a brit pedofil - ezúttal egy ötéves kislányra támadt

Nem volt pénz a pedofil bűnöző rehabilitációjára, így bár lebukott a hatóságok előtt, mégis szabadlábon élte az életét. Egészen addig, míg meg nem támadott egy alvó, ötéves kislányt. Anglia lakossága forrong dühében.

Szurkoljunk együtt London első magyar kézilabdacsapatának!

A közelmúltban megalakult a magyarokból álló London Angels Handball Club, mely facebook oldalán tagokat is toboroz. Május elsején tartják első, bemutatkozó mérkőzésüket, ellenfelük a Thames HC lesz. Menjünk minél többen, szurkoljunk együtt a lányoknak, mutassuk meg ismét a városnak, kinek is van a legnagyobb hangja!

Gyimesi táncház Londonban


A Szent István Ház ad otthont ma este egy hangulatos eseménynek: a történelmi Magyarország legkeletibb magyarjai, a gyimesi csángók igen gazdag népi hagyományainak őrzői: zenészek közreműködésével táncházat tartanak, melyre szeretettel várnak mindenkit.

2013. március 12., kedd

A székely autonómiáért tüntettünk Londonban


Március 10-én a világ számos pontjához hasonlóan mi, a Londonban és Angliában élő magyarok is tüntettünk a székelyek elleni bánásmód miatt és kiálltunk autonómiatörekvéseik mellett. 

Körülbelül kétszáz fős, magyar- és székely lobogókkal, transzparensekkel fölszerelkezett magyar tüntetett a brit fővárosban vasárnap kora délután. A csípős hideg, erős szél és szállingózó hó ellenére igen szép szám ez a rohanó, mindig elfoglalt nagyvárosban.

2013. március 4., hétfő

A székely autonómia napja Londonban

Hazánktól távol, de mi is kiállunk a székelység sorsa és önrendelkezése mellett. Március 10-én, a székely szabadság napján mi is sorsközösséget vállalunk elnyomott testvéreink, a székelyek mellett. Találkozó 14 órakor a román nagykövetség előtt.

Gyertek minél többen, hogy a nagyvilág is lássa, milyen is a magyar összetartás!

London környéki magyarok farsangi mulatsága

A Magyar Kultúra és Örökség Alapítvány Családi Napi utófarsangi mulatságot szervez idén is, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt igen színes kínálatot nyújtva, érdemes lesz ellátogatni!

Napokig kínozták és erőszakolták a kislányt a muzulmán bevándorlók Angliában


Mindössze tíz, illetve öt évre rács mögé kerül az a két vadállat, akik napokig bántalmaztak és többször megerőszakoltak egy 14 éves lányt.

A The Daily Mail beszámolója szerint a két Birminghamban élő férfi alkohollal és droggal kábította a lányt, "cserébe" szexet akartak tőle.

A 23 éves Raja Khan megerőszakolta, miközben a képen látható 27 éves Adeeb Sultan más módon fajtalankodott vele.

A szerencsétlen lányt öt napig kínozták, közben más férfiaknak is átpasszolták, akik szintén szexuálisan molesztálták.

Színlelt házasság miatt bukott le a magyar nő Londonban

Színlelt házasság miatt tartóztattak le egy magyar nőt Észak-Londonban - írja a Daily Mail online. A nő egy illegális bevándorló indiai állampolgárhoz akart hozzámenni, ám ebben megakadályozták a hatóságok, a határrendészek ugyanis nem voltak meggyőződve arról, hogy a pár tényleg kapcsolatban van, még közös nyelvet sem beszéltek.

2013. február 1., péntek

Jó dolga van a cigánynak Angliában

Nike papucs, Pall Mall, Mr Beanek kocsija, púpos brifkó, kávé. Mi kell még? Üzenet a  kunhegyesi cigányoknak.

2013. január 30., szerda

A család, amely nem termel szemetet

Vajon lehetséges, hogy egy négytagú család a 21. században, több hónap alatt mindössze egy maréknyi háztartási hulladékot termeljen?

A kaliforniai Johnson családról a fölvilágosultabb amerikai sajtóban már sokan cikkeznek. A családanya egy rovatot (blogot) is vezet arról, hogy vezetik ezt a bizonyos “zero waste”, vagyis “nulla hulla(dék)” háztartást. Talán legrövidebben így foglalhatjuk össze: Ésszerűen!

2013. január 24., csütörtök

555 éve választották királlyá Hunyadi Mátyást

A Budán és Pesten összegyűlt rendek - nagybátyja, Szilágyi Mihály fegyvereinek árnyékában - e napon egyhangúlag királlyá választották Hunyadi Mátyást, a agyar történelem mindmáig egyik leghíresebb és legsikeresebb uralkodóját.

Az ifjú Hunyadi ekkor még Prágában Podjebrád György cseh kormányzó foglya volt, aki némi készpénz és a Katalin lányának tett házassági ígéret fejében szabadon bocsátotta. 

Az új király szabályos koronázása is késett, hiszen a Szent Korona III. Frigyesnél volt.

Naponta ezer ember hagyja el Angliát - többségük diplomás

Naponta átlagosan 986 ember vándorol ki Angliából, több mint a felük a gazdaságilag legaktívabb 25 és 44 év közötti korosztályból kerül ki – írja a Daily Mail.

Egymillió forintnyi labdát loptak el a Manchester Unitedtől

Szarkatúltengés van Angliában: most a listavezető Manchester United carringtoni főhadiszállásáról vitték el a lasztikat, mire a fiúk kiértek a pályára.

Évente kétmilliárd tonna élelmiszert dobunk ki

A világban megtermelt négymilliárd tonna élelmiszernek a fele a kukában landol – derül ki egy brit felmérésből. Alacsony az élelmiszer erkölcsi értéke.

Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület (MÉE) elnöke elmondta, Magyarországon háztartásonként száz kiló élelmiszer-hulladék jut a szemetesbe. Bár a fogalom meglehetősen tág; a bontatlan konzervtől kezdve a krumplihéjig beletartozik minden olyan étel, amelyik bekerült az élelmiszerláncba, de nem fogyasztottak el.

2013. január 23., szerda

Ószövetségi királynak képzeli magát a volt brit rabbi, ezért háremet tart

A brit Closer magazin megszólaltatott egy nőt, aki nemrég lépett ki egy poligám kapcsolatból, és pontosan azt mondta róla, amit a többség gondolni szokott: rosszul érezte magát úgy, hogy hat vetélytárssal kellett versengenie mellesleg elég bizarr elveket valló férje kegyeiért.

Nem kér a segélyekből a 16 gyermekes angol család

Nem mindennapi hír röppent fel a brit sajtóban: A legnépesebb angol család munkából él!

Üzenet ez minden kitartottnak: Lehet így is!

A kormányszintű ingyenélő-hízlalás ellenére meg lehet élni Angliában akár munkából is!

A Lancashire-beli Morecambe városában élő Radford család 7 lányt és 9 fiút nevel. Összesen 16 gyermeket. De ami egészen szokatlan: büszkék rá, hogy még sohasem szorultak rá segélyre és nem is kérnek belőle! Döbbenetes hír az ingyenélők millióinak…

2013. január 21., hétfő

Fanatikus muszlimok zaklatják a londoniakat

Fanatikus muszlimok egy csoportja önjelölt rendfenntartóként próbál fellépni London egyes negyedeiben, számon kérve az alkoholfogyasztást vagy a lenge öltözéket a járókelőkön, amiről videókat is közzétesznek az interneten. A Scotland Yard megerősítette a rendőri jelenlétet az érintett negyedekben. A videó tanúsága szerint mindenkit zaklatnak, aki nem teszik nekik, s nem érdekli őket, hogy ez Nagy Britannia, ez "muszlim ellenőrzés alatt álló terület" - mondják.

30 centi hó, 5 ezer iskola zárva - nagy gondokat okoz a havazás Angliában

Hétfőn is komoly fennakadásokat okozott Nagy-Britanniában a havas, fagyos téli időjárás.

Az ország nagy részén péntek óta havazik, és vastag hótakaró borítja Londont, valamint gyakorlatilag egész Angliát és Walest. Egyes országrészekben 30 centiméteres hó hullott, a hőmérséklet pedig napközben sem emelkedik fagypont fölé, vagyis a hó tartósan megmarad. 

Saját családjuktól vásárolta meg kisgyerekeiket egy brit pedofil állat

Csak négy év börtönre ítélték azt a brit férfit, aki egy szegény bolgár családot vett célba: vagyonokat fizetett a szülőknek, hogy molesztálhassa gyerekeiket. A szülők három év börtönt kaptak.

Egy 11 és egy 10 éves bolgár testvérpárért fizetett Paul Renouf. A brit férfi ünnepnapokon és pár hetes nyaralásai alatt tartott igényt a kicsikre - számol be a Daily Mail.

Holokauszt-petíció Nagy-Britanniában: vizsgálják ki a holokausztot!

A napokban - állampolgári kezdeményezésként – megjelent egy felhívás a brit kormányzat hivatalos honlapján, melyben felszólítják a londoni kabinetet: kezdeményezzen átfogó vizsgálatot a holokauszt valódi történetének tisztázása céljából. A petíció merész kezdeményezői várják az aláírásokat.

Harminc évig közlekedett jogosítvány nélkül

Harminc évig közlekedett jogosítvány nélkül egy brit férfi, akit Ausztriában füleltek le egy közúti ellenőrzés során a hét végén - számolt be róla hétfőn az osztrák rádió (ORF) a honlapján.

2013. január 16., szerda

Piszkos ügyek a PL-ben: az MU-nál egeret, a Chelsea-nél romlott kaját találtak

Átfogó razziát tartott a közelmúltban a Premier League csapatainál a brit közegészségügyi hivatal. Hiába a fontmilliók, a csillogás, van még min dolgozni: egerek, pókok, kosz, penész, romlott hús, és hasonlók miatt kaptak figyelmeztetés az angol élvonalbeli bajnokság csapatai. Aki itt dolgozik, tudja: ilyen jellegű problémák súlyos büntetéseket vonnak maguk után...

Helikopter zuhant az utcára Londonban

Egy épület tetején felállított darunak ütközött, majd az utcára zuhant egy helikopter szerda reggel London Vauxhall városrészében. A hatóságok helyi idő szerint reggel 8-kor kapták az első bejelentéseket a balesetről.

A daru letört, egy darabját megtalálták a földön, a többi jelenleg is lefele csüng az épület tetejéről, a helikopter a földre zuhant - írja a BBC.

2013. január 15., kedd

Demokráciába bújt gyáva diszkrimináció: tombol a kettős mérce Nagy-Britanniában

Mindenki egyenlő. Mindenkit úgy kell elfogadni, ahogy van. Mindenkinek szent a bőre színe, nyelve, vallása, fizikai állapota, szexuális beállítottsága, családi állapota, szólásra való joga, véleménye, munkája, és sorolhatnánk. Mindenkit úgy kell elfogadni, amilyen. Ez az, amit a mai modern világban egyenlőségnek, liberalizmusnak, demokráciának neveznek. (Nem térnék most ki a politikai demokráciára, mert az külön cikket érdemelne.) Evvel az elvvel még egyet is érthetnénk, ha - és sajnos itt ez a nagybetűs HA. 

2013. január 14., hétfő

Több mint ezer katolikus pap tiltakozik a homokosok házasságának törvényesítése ellen

Több mint ezer római katolikus pap nyílt levélben tiltakozott Nagy-Britanniában az azonos neműek közötti "házasság" legalizálása ellen. A Coalition for Marriage nevű szervezet pedig kampányt indított, hogy megnyerjen legalább 65 olyan parlamenti képviselőt, akik bizonytalanok a kérdésben.

2013. január 13., vasárnap

Akváriumból lopott hallal nyerte meg a horgászversenyt - ráfázott

Nem mindennapi sztorira bukkantunk a mai hírek böngészése közben: akváriumból lopott hallal nyert meg egy brit férfi egy tengeri horgászversenyt, ám vesztére a jószágot felismerte egy versenyzőtársa. Az ügy miatt munkahelyéről is kirúgták: az akváriumban dolgozott.

2013. január 11., péntek

Kiszolgálás csak angolul beszélőknek!


Angliában egy postamester kitiltotta az üzletből az angolul nem beszélő ügyfeleket.

A 40 éves, sri lanka-i születésű Deva Kumarasiri egyszerűen „halálosan unta”, hogy a betérő ügyfelek jelentős hányada képtelen elmagyarázni, mit is szeretne.

A jelenség sajnos nem egyedüli a szigetországban, rengetegen élnek és dolgoznak itt úgy, hogy alig, vagy egyáltalán nem beszélik a nyelvet, pedig ez azért alap lenne...