2013. január 23., szerda

Ószövetségi királynak képzeli magát a volt brit rabbi, ezért háremet tart

A brit Closer magazin megszólaltatott egy nőt, aki nemrég lépett ki egy poligám kapcsolatból, és pontosan azt mondta róla, amit a többség gondolni szokott: rosszul érezte magát úgy, hogy hat vetélytárssal kellett versengenie mellesleg elég bizarr elveket valló férje kegyeiért.

És hogy miért voltak bizarr elvei a most 53 éves, Sussexben élő Philip Sharpnak? Kiderül a lapból: Fülöpünk zsidó rabbiként dolgozott, amíg nézetei miatt - meglepő módon - el nem tanácsolták. Sharp azt állítja, meghívást kapott Istentől, és ugyanolyan királynak tekinti magát, mint az Ószövetség királyai. Ezeknek a királyoknak gyakran több feleségük volt, úgyhogy ő is összeszedett belőlük hetet. Amikor Tracey Sharp 2001-ben megismerte leendő férjét, az akkor még hivatalosan is rabbinak számító férfi papíron is nős volt. De nem azzal a feleségével élt már együtt, hanem titkárnőjével. Ekkor lépett be a képbe Tracey, majd utána következett még öt másik nő. Egy farmon éltek mindannyian együtt, a férj ágyról ágyra járt.

Traceynek már volt egy gyereke, amikor belelépett ebbe a kapcsolatba, de Philip Sharptól később született még kettő, akik most kilenc és három évesek. A másik öt feleségnek összesen tíz gyereke van, és Sharpnak legelső nejétől is van öt gyereke. Tracey Sharp 2010-ben végül elhagyta poligámista férjét, és ezt nyilatkozta róla: „az mondta, mind egy nagy, szerető család leszünk, de ez nem jött össze - lefeküdt az egyikünkkel, aztán másikunk ágyába ugrott bele. Nagyon sokat féltékenykedtünk, folyamatosan veszekedtünk.” Kicsit Bin Ladenékre emlékeztet a sztori.

Sharp próbálta elszigetelni feleségeit más rokonaiktól, és azt mondta nekik, hogy a nagy, mindenről gondoskodó családon kívül sosem boldogulnának. Ezért a nők maradtak is a helyükön, a mai napig a farmon dolgoznak, és közben segélyeket vesznek fel, hiszen papíron nem mentek hozzá gyermekük apjához, így jogilag úgy minősül, mintha egyedül nevelnék gyerekeiket. A feleségek azonban a nevüket hivatalosan is mind Sharpra változtatták, és a férj azt vallja, hogy az egybekelés nem egy házasságkötési ceremóniával valósul meg, hanem a szex során. Feleségeinek életkora 33 és 54 év között mozog.

Az asszonyoknak ki van adva, hogy ki mikor főz és mos, és legfeljebb havi 30 fontot (kb. 10 000 Ft-ot) költhetnek gyerekeikre. A férj mindig is ragaszkodott a családfői státuszhoz, és többek között azt is előírja feleségeinek, hogy mindig hordjanak sapkát vagy kalapot, hogy rajta kívül más ne láthassa a hajukat.

Így mesél Tracey a poligámista életről: „nagyon ment a pletykálkodás meg a kavarás. Mindig megpróbáltuk elérni, hogy Philip tegyen meg nekünk valami szívességet − aztán a többi feleség lehordott, és azt mondták, hogy rossz anya vagyok. Amikor veszekedtünk, Philip mindig annak fogta a pártját, aki éppen a kedvence volt.”

A magazin a férjet is megszólaltatta, aki ezt nyilatkozta: „ahhoz, hogy valaki a mi életstílusunkban éljen, önzetlennek kell lenni, és Tracey erre nem volt képes. Az egész család megkérte, hogy távozzon, annyira bomlasztó volt.”



closer, kuruc.info nyomán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése