2013. március 4., hétfő

Napokig kínozták és erőszakolták a kislányt a muzulmán bevándorlók Angliában


Mindössze tíz, illetve öt évre rács mögé kerül az a két vadállat, akik napokig bántalmaztak és többször megerőszakoltak egy 14 éves lányt.

A The Daily Mail beszámolója szerint a két Birminghamban élő férfi alkohollal és droggal kábította a lányt, "cserébe" szexet akartak tőle.

A 23 éves Raja Khan megerőszakolta, miközben a képen látható 27 éves Adeeb Sultan más módon fajtalankodott vele.

A szerencsétlen lányt öt napig kínozták, közben más férfiaknak is átpasszolták, akik szintén szexuálisan molesztálták.

A két bűnöző egy alkalommal arra is rá akarta kényszeríteni, hogy tegyen egy taxisofőr kedvére, így akartak olcsóbb viteldíjat kialkudni.

Sultan az utcán nézte ki a magának a kamasz lányt, aki elszökött otthonról. Felajánlotta neki, hogy menjen hozzá, és éljen vele meg a barátaival. Vodkával itatták le, és drogokkal tömték a lányt, akit utána öt napig „használtak”. A nemi erőszakkal vádolt elkövetőt tíz évre, társát öt évre ítélték.

Daily Mail, Bors, kuruc.info

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése